Végső soron ezért érti meg a nagyközönség minden filmjét. Mert a matematika, statisztikák vagy a jogi zsargon mögött mindig ott dobog egy sérülékeny emberi szív, ami által a társadalmunk legbonyolultabb koncepcióit is egy pillanat alatt átérezhetjük.
Ha viszont korunk egyik legnagyobb kérdését, a kisebbségi jogokat dolgozzuk fel, akkor mindenki megijed. Hiszen ez már olyan téma, amit nem elég meghallgatni, hanem állást is kell foglalni. És az ég óvja azt, aki szerint én rosszul foglaltam állást!
A Doom: Eternal olyan, mint egy balettelőadás. Zene és mozgáskultúra tökéletes fúziója. A lendülettel, az interakcióval, a környezettel való tudatos zsonglőrködés.
Megfigyelhető, hogy a magyar nyelvben a „mese” és a „rajzfilm” gyakorlatilag szinonimák, ami tök érdekes, ugyanis pont ebben látom a probléma gyökerét. Sokunkat elsősorban gyerekkori emlékek fűznek a mesékhez.
Amikor pedig a reményvesztett rajongók már félálomban csúsztak le a székről, akkor végre leesett az atombomba. Bejelentették a Call of Duty: Modern Warfare-t.
Egy nyomasztó, kegyetlen, vérprofi pszichodráma, ami nem állít görbe tükröt a társadalmunknak, hanem darabokra töri azt az arcán. Ja, és nem mellesleg a 2010-es évek egyik legjobb filmje.
