Az igazán jó játékok képesek elérni valami elképesztőt. Gyakorlatilag a főszereplővel együtt tanulunk meg leküzdeni újabb, nagyobb, nehezebb akadályokat, így, ha csak apró dózisokban is, de előidézve az eredményesség sikerélményét.
Az Élősködők egy hatalmas élmény, ami szinte tökéletesen ötvözi a nemzetközi filmek kulturális beágyazottságából adódó egyediségét Hollywood szakmai profizmusával.
Nem kapunk nézőpontokat, egyedül Arthur tapasztalatait látjuk, és mindent kénytelenek vagyunk az ő szemével nézni. A film kétharmadánál pedig kiderül, hogy ez a szem teljességgel megbízhatatlan.
Rengeteget faraghatott az érzelmi intelligenciáján az, aki tavaly aktív mozilátogató volt…
…ha viszont idén a barátaiddal, a pároddal, kistestvér nélkül vagy akár egyedül töltöd a karácsonyt, miért ne nézhetnél meg valami vadabbat?
Kevés ember utálja nálam jobban a filmművészeti sznobizmust, de ebben az esetben abszolút Scorsese oldalán állok. Valóban a közönség az, akinek tudatosítani kéne, hogy a művészi érték és a szórakozás nem zárják ki egymást.
Miért van arra szükségünk, hogy jól megijesszenek bennünket, miért kell látnunk tengernyi vértócsát és hullahegyet? A pszichológusokat is régóta foglalkoztatják ezek a kérdések.
Megfigyelhető, hogy a magyar nyelvben a „mese” és a „rajzfilm” gyakorlatilag szinonimák, ami tök érdekes, ugyanis pont ebben látom a probléma gyökerét. Sokunkat elsősorban gyerekkori emlékek fűznek a mesékhez.
A Terminátor koncepciójában sokkal több van, mint amit az elmúlt húsz évben kaptunk, a Sötét végzetnek pedig megadatott a lehetőség, hogy mindenkit emlékeztessen erre
Amikor pedig a reményvesztett rajongók már félálomban csúsztak le a székről, akkor végre leesett az atombomba. Bejelentették a Call of Duty: Modern Warfare-t.
