202004.22
0

Külföldi karantén

Augusztus végén költöztem ki Canterbury-be, Angliába, hogy szeptemberben itt kezdhessem a tanévet. Ebben sokan támogattak, de sokan féltettek is; “Mi lesz, ha történik valami, nem tudsz hazajutni és ottragadsz?”, kérdezték. Én csak legyintettem “Áh, mi a legrosszabb, ami történhet?”


Úgy tűnik, erre a koronavírus a válasz.

Augusztus végén költöztem ki Canterbury-be, Angliába, hogy szeptemberben itt kezdhessem a tanévet. Ebben sokan támogattak, de sokan féltettek is; “Mi lesz, ha történik valami, nem tudsz hazajutni és ottragadsz?”, kérdezték. Én csak legyintettem “Áh, mi a legrosszabb, ami történhet?”

Úgy tűnik, erre a koronavírus a válasz.

Ahogy hallottam, otthon, Szlovákiában, elég jól kezelték a helyzetet; iskolák bezárása, home office, korlátolt számú összejövetelek. Persze ezt hamar megunja az ember, és jó szlovák és/vagy magyar módra morog egy kicsit, de otthon van, hordja a maszkot, és biztonságban marad. Igaz, idővel egyre több és több óvintézkedést vezettek be, ami egyre több és több  frusztrációval járt, viszont legalább látni, hogy komolyan veszik a helyzetet.

Az Egyesült Királyságról ez nem mondható el. Míg otthon a vírus megjelenése után rögtön annak korlátozása volt a cél, itt Boris Johnson és társai úgy gondolták, még nem elég komoly a helyzet az óvintézkedésekhez, illetve a tömegimmunitás majd megoldja. Szlovákiához képest 2-3 hét lemaradással álltak neki a munkának, és sikerült valamiféle  szabályokat hozni, de ezek túl későn jöttek érvénybe, és sajnos nem nagyon ellenőrzi senki, be vannak-e tartva. Eközben közbeszólt valamiféle kozmikus karma, ami személyesen a miniszterelnököt sújtotta a vírussal. Ezelőtt persze néhány hétig bizonytalanság uralkodott, ami enyhe pánikhoz vezetett.Ez például a bevásárlásnál mutatkozott meg. Úgy hallottam, Szlovákiában a liszt volt a hiányáru, itt viszont a tészta - nagy bánatomra, hiszen mindenki tudja, hogy ez az egyetemisták legfőbb eledele. Persze egy átlag angol valamivel tehetősebb, mint egy átlag szlovák lakos, így az üzletekben is többet költ/jobban kifosztja őket. Ha délután indultunk bevásárolni a lakótársaimmal, szinte biztos volt, hogy nem tudunk kenyeret, húst, tojást, tejet, és végül, de nem utolsó sorban WC-papírt venni - a polcok szinte teljesen üresen tátongtak. Néhány sikertelen próbálkozás után úgy döntöttünk, nyitáskor kell boltba mennünk, így másnap 5:30-tól az Asda előtt sorakoztunk. Még így is alig tudtunk megvenni mindent, amire szükségünk volt, hiszen előttünk és mögöttünk is 40 ember sorakozott. Tíz perccel nyitás után a vásárlók majdnem egymásnak estek, mintha ez az Éhezők Viadala lett volna. Mi hárman szerencsére elég ételt vásároltunk a következő két hétre, és addigra rendes szabályok léptek érvénybe; a vásárlókat márcsak egyenként engedik be, a dolgozóknak van idejük feltölteni a készleteket, és mindenki sokkal nyugodtabb, bár így a sorbanállás egész nap érvényes.

IMG_7784 - Copy

Szerencsére Canterburyben a diákszállók közelében két nagyobb üzlet is van, így nem kell a városközpontba mennünk, és otthon maradhatunk. Három hét alatt viszont elég egyhangú és unalmas lesz minden nap. Kihasználva az állam által megengedett egy óra kimenőt (ami nagyon disztópikusan hangzik, és nem tudom, ezen sírjak, vagy nevessek-e) fogtam a fotógépem, és sétáltam egyet a városban. Canterbury a katedrálisól híres, ezért a főtér általában tele van turistákkal, muzsikusokkal, vagy az arra lézengő városiakkal, de most üresen tátongott. A katedrálist és annak felújítását is lezárták, bár az ott élő papok még megtartják a miséket, amit online élő adásban nézhetnek a hívők.

IMG_7869

Továbbhaladva a főutcára értem. Első ránézésre az is üresnek tűnt, néhány sirályt leszámítva. Egy idő után azonban egyre több és több emberrel találkoztam, ami meglepő volt. Személy szerint arra számítottam, hogy a város teljesen elhagyatott lesz, így annyit ténfereghetek, amennyit csak akarok, anélkül, hogy bárkivel is találkozzak -  meglehet, a többiek is így gondolkoztak, ezért voltak annyian a főtéren. Annak érdekében, hogy minél több embert elkerüljek, a kis mellékutcákat választottam, bár bevallom, nem ismertem őket túl jól. Az egyikről kiderült, hogy zsákutca, aminek végén egy nyugdíjas bácsi kertészkedett a lakás előtt. Szóba elegyedtünk, bemutatkoztunk egymásnak. Elmondta, hogy kertészkedik, a kis cserepekben, paradicsomok, paprikák, de főleg uborkák voltak - ő és a felesége nagyon szeretik a kovászos uborkát. Rákérdezett, én mivel töltöm a napjaimat, mire elmondtam, főleg online órákkal, mert még nincs vége a tanévnek, van egy enyhe esély, hogy az egyetemet újra megnyitják, így azt sem tudom, hazautazzak-e már most vagy sem. Miután pontosítottam, hogy a “haza” Szlovákiát jelent, a bácsi konstatálta, hogy “Szlovákia… az a kovászos uborkák földje”. Ezt a sztereotípiát életemben először hallottam, de ha jobban belegondolok, nem téves. Mindenesetre, ez a rövid beszélgetés is kellemes változatosság volt, ha az ember három hete nem látott mást személyesen, csak a lakótársait.

IMG_7908

Ezzel semmiképpen nem azt akarom mondani, hogy rossz a lakótársaimmal karanténban lenni. Épp ellenkezőleg, szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem vagyok egyedül; elég nehéz lenne hazajutnom, és ezt sem az egyetem, sem a repterek, sem az új szabályok nem könnyítik meg. Ez persze nagyon sok stresszel jár, de szerencsére a barátaimmal gondját viseljük egymásnak. Mivel eleve egy lakásban lakunk, és osztozunk a konyhán, a serpenyőkön, poharakonés minden hasonlón, nincs értelme annak, hogy mindenki a saját szobájában kuksoljon. Ehelyett naphosszat együtt lógunk, zenét hallgatunk, filmeket nézünk, kártyázunk, vagy - meglepő módon, hiszen ez Anglia - napozunk. Igaz, idővel ez is unalmasssá válhat, de mivel művészeti egyetemre járok, elég sok a kreatív ember, így mindig akad valami ötlet. Az egyik lakótársam például elindított egy “outfit of theday” Instagram oldalt, ahova feltölti a napi öltözetünket; ezzel ösztönöz minket és az otthon ragadt barátainkat, hogy mindennap rendbe szedjük magunkat, és ha már sulibajáró/utcai öltözetünk van, akkor valamivel produktívabban tudjuk eltölteni a napjainkat.

IMG_8000

Mivel a barátaim között akadnak párok is, és nem igazán akarok a harmadik kerék lenni, elég időt töltök egyedül is. Ha valaki introvertált, mint én, tudja, hogyan foglalja le magát - legalább egy kis időre. Egy idő után meguntam az összes sorozatot, zenét, könyvet és youtube-csatornát ami eddig érdekelt, és nem tudtam, mit kezdjek magammal, mert úgy gondoltam, már mindent láttam és hallottam, ami érdekelt. Ekkor döntöttem el, hogy ismeretlen vizekre evezek, és olyan dolgokkal foglalkozok, amik eddig kimondottan nem érdekeletek; az egész horror műfaj ilyen volt, de a karantén alatt megnéztem  a Midsommart, belekezdtem a TwinPeaks-be, és egy Lovecraft által inspirált podcastba is (The Magnus Archivesa neve és csakis ajánlani tudom). Emellett több olyan számot is megtanultam az ukulelén, ami eddig kifejezetten idegesített, ha hallottam (ilyen például a House of theRisisng Sun). Ha máshonnan nem is, de legalább a komfortzónámból kiléptem, és nagyon megérte.

Ennek ellenére az egyetemi projektemmel sajnos abszolút nem haladtam az elmúlt két hétben, és tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, nem tesz eleget. A helyzet az, hogy ennyi stressz alatt nehéz eldönteni mi az “elég”, és nem haragudhatunk meg magunkra, ha nem olyan a teljesítményünk, mint az év többi részén. Most az a fontos, hogy biztonságban maradjunk, testileg és lelkileg is egészségesek maradjunk. Így remélem mindegyikőtök viszonylag jól érzi magát ott, ahol van. Nemsokára átvészeljük az egészet - addig is próbáljunk gondoskodni magunkról és szeretteinkről, ahogy csak lehet - egy bevásárlással,egy telefonhívással, vagy egy vicces macskás videó továbbküldésével.

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *