202003.23
0

Adhatnánk kicsit több tiszteletet a moziknak?

Ha nem is az egész probléma alapja, de mindenképp olaj a tűzre, hogy a mozik többségét is látszólag mennyire hidegen hagyja az egyszerű tény, hogy filmekkel foglalkoznak.

Jane Austen óta tudjuk, hogy az értelem és az érzelem két teljesen különböző, nem felcserélhető dolog. Különösen akkor, ha a művészetről beszélünk. Egy, az emberi létet alapjában meghatározó jelenségről, ami elsősorban az érzelmeinket, a belső világunkat akarja megszólítani. Nem véletlen, hogy a táblagépek népszerűsége ellenére sokan a mai napig inkább könyvekből olvassák az irodalmi műveket, és az sem véletlen, hogy a DVD-megjelenések és a streaming-szolgáltatások mellett a mai napig léteznek mozik. Sajnos az emberek hajlamosak alábecsülni a kultúra szerepét, amióta pedig a koronavírus-járvány miatt bezártak a mozik, a netsztyeppét fürkészve egyre nyilvánvalóbbá válik számomra, hogy a többség egyáltalán nem érti, de legalábbis nem értékeli őket. Ez pedig, olyan emberként, akinek évek óta a lelki egészsége egyik legfontosabb biztosítója a nagyvászon, borzasztóan elszomorít.

Gondolom, az utóbbi időben többen is találkoztatok olyan cikkekkel, melyek azt javasolják, hogy a járvány lecsengése után ne ugyanazt az életvitelt folytassuk, ami alapvetően teljesen jogos és nemes javaslat. A gond az, hogy ezek a cikkek általában rávilágítanak, mennyivel összetettebb a világ, mint azt gondolnánk, legalábbis nekem ez esett le abból, hogy a különböző érdeklődési körökkel rendelkező baráti társaságom minden tagja más mondaton kapta fel a vizet. Az én esetemben ez valami ilyesmi volt: „Nem jobb mozi helyett közösen streamelni egy filmet este a családdal?” Na most, ezzel a kijelentéssel még úgy is rengeteg gondom van, ha nem vesszük figyelembe a szomorú tényt, hogy nem ugyanazt az életet éljük mindannyian, és hogy sokan egy barlangi medvével is szívesebben töltenének időt, mint a családjukkal.

c74af8dd0bd85df8c8b551fa108178f9

Egy pillanatra legyünk pesszimisták, és tételezzük fel, hogy az író „streaming” alatt arra gondolt, amire a magyar emberek 90%-a: kalózkodásra. Mert bocsánatot kérek, de nehezemre esik elhinni, hogy este az egész család leül Netflixet nézni, amikor 1.) rendszeresen találkozom fórumokon emberekkel, akik halál komolyan nem látnak semmi kivetnivalót a kalózkodásban, és 2.) a magyar emberek többsége hisztérikus rohamot kap, ha valamit feliratosan kell néznie, márpedig a streamelhető filmek nagy része nem rendelkezik szinkronnal. Errefelé még mindig nem tanultuk meg, hogy lopni egyáltalán nem poén, sőt abban sem értünk egyet, hogy a kalózkodás lopásnak számít-e. Ez azért van, mert sokaknak felfoghatatlan, hogy a szellemi alkotás is munka eredménye. Éppen úgy, ahogy nem lopsz kenyeret a péktől, egy újságíró szövegét sem másolhatod csak úgy, egy fotóstól sem várhatod el, hogy ingyen fényképezzen téged, és egy filmre sem tarthatod jogosultnak magadat fizetség nélkül. Sajnos a kalózkodás annyira normalizálttá vált, hogy még a legmegátalkodottabb filmrajongók többsége sem tud ellenállni az időnkénti torrentezésnek, de szerintem abban egyetérthetünk, hogy a kalózkodás nem egy reális alternatíva a mozira, éppen úgy, ahogy a műkincsrablás sem alternatíva a múzeumlátogatásra.

Viszont akkor most legyünk optimisták. Szóval mi van akkor, ha az író tényleg tisztességes, és egy streaming-szolgáltató könyvtárát ostromolná meg a (szerencséjére elviselhető) famíliával? Ebben az esetben már sokkal jobb a helyzet. A streaming egyértelműen a modern filmipar egyik legfontosabb mérföldköve. Egyszerű, praktikus, legális és különösen hasznos a sorozatimádók számára, ugyanis immár nem kell arra várniuk, hogy egy TV-csatorna unalmában ismét leadjon egy régebbi évadot vagy szériát. Mindez nagyon szép, és én teljes szívvel vallom, hogy egy jó filmnek éppen úgy működnie kell egy telefon képernyőjén is, mint a mozivásznon. Viszont az egyetértésem könnyedén tovaszáll, amint olyan petíciókat és felhívásokat látok, hogy a járvány idejére ne tolódjanak el premierek, hanem egyenesen streaming-csatornákra kerüljenek fel az adott filmek. Ahogy ugyanis az értelem és az érzelem nem felcserélhető fogalmak, a streaming és a mozizás sem. És valahol itt térünk át a valódi problémámra ezzel az egész hozzáállással. Tényleg ennyire nem világos, hogy miért fontosak a mozik?

thumb-1920-933807

Az emberi kultúrának a kezdetek óta vannak központjai. Léteznek könyvtárak, léteznek színházak, léteznek múzeumok, koncertek, galériák és léteznek mozik is. Igen, a film művészet, a mozi pedig ennek az ágnak a kulturális központja. Meg tudom érteni, ha valaki számára nem hatványozza az élményt, de hogy ne is lássa a különbséget, ahhoz nagyon ingerszegénynek kell lenni. A filmek szándékosan a mozivászonra készülnek. Két olyan Oscar-díj is kiosztásra kerül minden évben, ami gyakorlatilag szoros összefüggésben áll a nagyvászonnal és a moziterem hanghatásával. És bár nem vagyok rajongója a 3D-nek, a 4DX-nek és hasonló „élményfokozóknak”, ezek sem véletlenül léteznek. A mozi arra lett kitalálva, hogy a filmnézés mekkája legyen. Amennyi akció- és látványfilm készül manapság, szinte félelmetes, hogy ezt egyáltalán magyarázni kell. Viszont mindettől függetlenül már az is sajátos élmény, hogy egy olyan térben élvezhetjük a művészek vízióját, ahol nem szakít félbe telefoncsörgés, az unatkozó családtagok vagy egyéb kötelezettségek. És ha valaki egyszerűen nem tud így tekinteni a mozira, az nem feltétlenül a saját hibája, hanem sajnos a moziké is.

Ha nem is az egész probléma alapja, de mindenképp olaj a tűzre, hogy a mozik többségét is látszólag mennyire hidegen hagyja az az egyszerű tény, hogy filmekkel foglalkoznak. Egy korábbi írásomban említettem, hogy egy modern mozi leginkább egy gladiátorarénára emlékeztet, nem pedig egy kulturális központra. Az első dolog, ami a látogatókat fogadja, egy büfé. Kaja. Pontosabban szemét kaja. Pedig moziba nem zabálni járunk, de szépen sikerült belenevelni az emberekbe, hogy a kettő „kiegészíti egymást”, így szinte mindig mások csámcsogását és szürcsölését kell hallgatnom, valamint vigyáznom arra, hogy a nagy szemetelésben (ami undorító dolog, és leszokhatnánk róla) nehogy valaki tönkretegye a kabátomat, amit persze nem tudtam leadni, mert miért is akarnám? Az a fontos, hogy lehessen enni, ugye? A mozik baromira igyekeznek „menőnek” és „kalandosnak” érződni a látványos, direkt nagyvászonra gyártott reklámokkal, az intenzív színekkel, viszont így teljesen kiölik a kultúrára és a tisztességre való igényt az emberekből, akikben aztán fel sem merül, hogy a vetítés alatt teljes fényerőn mobilozni, valamint fennhangon kommentálni az eseményeket nemcsak bunkóság, de primitív viselkedés is, amiért egy rakéta sebességével vágnék ki bárkit a teremből, visszatérítés nélkül.

wallpaperflare.com_wallpaper(1)

Szóval tudjátok, mit? Egyetértek. Valóban használjuk ki ezt a (remélhetőleg csak) pár hetet arra, hogy kicsit újragondoljuk a hozzáállásunkat. De ne úgy, hogy egy egyébként is nyakig ganéban szenvedő kultúrjelenséget még inkább lekicsinyeljünk. Inkább használjuk ki ezt az alkalmat arra, hogy felfedezzük mindazt, amivel a mozi színesebbé tehet egy filmélményt. Én még emlékszem arra, milyen izgalmas volt annak idején gyakorlatilag látatlanban, 10 különböző előzetes nélkül beülni egy filmre, hogy mennyire hangulatos volt a régen várt filmek éjféli vetítéseire járni, és hogy mennyivel jobb volt mindezt egy olyan helyiségben, ahol nem dübörgött minden oldalról a rohanó világ, az élet, a problémák, hanem rádzárták az ajtót, lekapcsolták a villanyt, és csak tíz percnyi reklám emlékeztetett a fogyasztói társadalomra, mielőtt teljesen elmerülhettél egy fikcióban. Ha az lesz a koronavírus hagyatéka, hogy az emberek „rájönnek”, mennyivel egyszerűbb az élet kultúra nélkül, akkor a legrosszabb még csak a járvány után jön.

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *