Nyitra - JUGYIK
A Juhász Gyula Ifjúsági Klub a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem és a Mezőgazdasági Egyetem hallgatóinak klubja. A JUGYIK feladata, hogy felkarolja a tanulni vágyó fiatalokat, bevezesse őket az egyetemi életbe, végigkísérje a hallgatókat egyetemi tanulmányaik során, ezen kívül különböző programokat is szervez.
A Juhász Gyula Ifjúsági Klub 1964-ben alakult, 1990-ben jegyezték be a belügyminisztériumban önálló jogi személyként. Eredetileg a CSEMADOK védőszárnyai alatt működött. A 60-as években tagja volt a Klubtanácsnak, mely a Népművelési Intézet mellett működött. Alapító tagja a FED IT-nek (Felvidéki Diáktanács) 1988-ban, majd a Diákhálózatnak 1991-ben.
A JUGYIK egész évben működik, mind a nyári szünetben, mind pedig a vizsgaidőszak alatt. A klub vezetői (elnök, alelnökök) a programszervezésért felelősek, a csapat többi tagja pedig segít azokat megvalósítani. A 47 év alatt nagyon sok embernek köszönhető, hogy a JUGYIK még mindig működik, és hogy számtalan magyar diák lehetett részese a klub életének, és az általa kínált programoknak.
Vannak immár hagyományos programjaink is, amelyek évtizedek óta működnek:
Programjaink sorát a GÍMESI MŰVELŐDÉSI TÁBOR nyitja. Ennek az évnek a különlegessége, hogy idén már harmincadszor kerül megrendezésre. Céljaink között szerepel minden jövendőbeli elsős megszólítása. A tábor célja, hogy a ”gólyák” információkat kaphassanak a felsőévesektől, tanáraiktól, hogy mi is fog rájuk várni az elkövetkező években. A tábor során előadásokon, vetélkedőkön, ismerkedő- és szórakoztató esteken, avatáson vehetnek részt. A lelkes gólyák ezáltal lehetőséget kapnak arra, hogy belepillanthassanak a munkánkba, és akár taggá is válhatnak.
A JUGYIK nagyszabású programjai közé tartoznak az ŐSZI- illetve TAVASZI IFJÚSÁGI NAPOK. Ez kimondottan a magyar diákok hete, nagyon sok program áll rendelkezésükre.
A hét hivatalos megnyitóval kezdődik. Nagy örömünkre szolgál, hogy 2009-től sor kerül az Ifjú Tehetségek Kiállítására, amely olyan magyar diákok munkáit népszerűsíti, akik a képzőművészettel öregbítik jóhírünket. Állandó program a könyvvásár, ahol a diákok számos magyar- és szlovák könyv közül válogathatnak. Az ifjúsági heteket színesítik a különböző előadások, filmvetítések, ahol értékes filmek kerülnek bemutatásra, továbbá a műveltségi vetélkedő, amelyen mindenki próbára teheti a tudását kis csapatokba rendeződve, különböző kategóriákban.
A sort folytatják a táncházak, ahova mindig más-más régiót képviselő néptáncosok mutatják be tudásukat, és a jelenlevők is kipróbálhatják ügyességüket. Az ifjúsági hét kihagyhatatlan programjai közé tartozik az Imprófeszt, ahol mindenki fejlesztheti kreativitását saját maguk és egymás szórakoztatására. Az fent említett programok nagy népszerűségnek örvendenek az egyetemisták körében. A szemeszter keretén belül további előadások, zenés estek dobják fel a diákok hétköznapjait.
Nagy hagyománynak örvend az ŐSZI IFJÚSÁGI BÁL, amelyen egyre nagyobb számban szórakoznak a nyitrai magyar diákok. A bált hagyományosan kultúrműsor és tombolahúzás színesíti.
A JUGYIK csapata a nyári szünet idejére sem pihen. Augusztusban kerül sor az ESZTERGOMI ANYANYELVI TÁBORRA – a Rákóczi Szövetség által támogatott és a JUGYIK által lebonyolított egyhetes tábor -, amelyet kárpátaljai és felvidéki gyermekek részére van szervezve. A tábor napi programját és a foglalkozásokat a nyitrai tanárjelöltek biztosítják.
Végül, de nem utolsó sorban következzen a diákok által legkedveltebb program, a MAGYAR BULI. Ezek a bulik lehetőséget adnak arra, hogy sok más fiatallal együtt bulizz jó zenére. Alkalmanként a magyar bulik keretén belül koncerteket vagy karaoke partit is szervezünk.
A JUGYIK ezen kívül különböző foglalkozásokat is rendez, amelyek hétről hétre lekötik az kikapcsolódásra vágyó fiatalokat. Ide tartozik a KREATEAM, ahol lehetőség nyílik a kézügyesség fejlesztésére, és különböző kézműves technikák elsajátítására. Aki szeret táncolni, az bizonyosan a KENDERMAG néptánccsoportot választja. A tánccsoport gyakran fellép táncházakban, illetve az Őszi Ifjúsági Bálon, ahol mindig vastapssal díjazzák előadásukat. A kommunikációs készségeket fejlesztő programjaink a SZÓJA, ill. a TOTÁL SZÍVÁS, amelyek segítségével saját magadat is jobban megismerheted.
Az évek alatt sok kiadvány is elősegítette az ifjúság életét:
Fórum – 1961-ben indul, első főszerkesztője Sidó Zoltán, grafikusa Fekete Zoltán képzőművész volt.
Durr (Döglött Uborka) – 1993-ban indul, szerkesztői Molnár Gábor, Cselényi Árpád, Vida Ferenc voltak.
Patkány – 1998-ban indul, szerkesztői Tóth Gábor, Szabó Bernadett, Gőgh József.
Pogácsa – 1999 őszétől 300 példányban jelent meg, egyre növekvő számban. Első főszerkesztője Nógel Zoltán volt, később Fitos András, Rozbroy Viktor és Laczkó Sándor, szerkesztői voltak többek között Csizmadia Gabriella, Brath Annamária, Szpisák Gyula.
Presstige – 2007-ben látott napvilágot, 1000 példányban, a JUGYIK védőszárnyai alatt első főszerkesztője Bokora Ákos volt, majd önálló lapként működött tovább Laczkó Sándor főszerkesztésében. 2010-ben a Presstige megszűnt.
Ahhoz, hogy ezek a programok létrejöhessenek, sok segítő kézre van szükség. A JUGYIK csapata hetente gyűlésezik, hogy programjaik minél szervezettebbek legyenek, ezen kívül több alkalommal tartanak hétvégi CSAPATÉPÍTÉST, amely segít összekovácsolni a csapatot, és ezáltal az együttműködést is. Jövőbeli elképzeléseink közé tartozik az, hogy minél változatosabb és érdekesebb programokat tudjunk kínálni az itt tanuló magyarság számára. A JUGYIK szeretné továbbra is ápolni a többi tagszervezettel a kapcsolatot annak érdekében, hogy a szlovákiai magyar egyetemistáknak minél több rendezvényre legyen lehetőségük elmenni, ezzel is színesítve egyetemi éveiket.







