Prága - AED
Az Ady Endre Diákkör a legrégebbi diákszervezet, a Prágában tanuló magyar ifjúságot tömöríti lassan ötvenöt éve. Feladata, hogy felkarolja és segítse az „idegen“ környezetben csetlő-botló egyetemistákat, és kultúrprogramokat szervezzen annak a maroknyi lelkes embernek, akiket Csehország fővárosában is érdekel egy-egy magyar előadás, színház, koncert, buli vagy kiállítás.
A prágai fiatalok már az első köztársaság idején is szükségét érezték, hogy több száz kilométerre otthonuktól valamiféle szervezett egységbe tömörüljenek, így jött létre a Szent György Kör, amely a második világháborúig működött. Újraszerveződésre csak az ötvenes években (egész pontosan 1957-ben) lehetett gondolni, ekkor jött létre az azóta is működő Ady Endre Diákkör.
A szervezet az ötvenöt év alatt rengeteget változott, mind létszám, mind programok tekintetében. A jelenlegi AED-ről bátran kijelenthetjük, hogy virágzóban van: megközelítőleg kétszáz tagja van (ebből aktív, szervező tag húsz-harminc), ami prágai viszonylatban nagyon szép létszám. Emellett évek óta növekedik a rendezvények, és - ami nem elhanyagolható szempont - a rendezvényeken résztvevő emberek száma is.
Az évet - már nagyon régóta - egy csapatépítő sörözés indítja a Na Hrádku nevű kocsmában. Október-november környékén felavatjuk a gólyákat, hagyományos krónika-fejbevágással és „féllábon kancsóból ivással“, akik ezzel az AED és a prágai magyar közösség teljes értékű, beavatott tagjaivá válnak.
December elején Mikulás-bulit tartunk, ahonnan természetesen nem hiányozhatnak a krampuszok, a Mikulás, az ajándékok, jó zene és a tánc.
Az év legnagyobb eseménye a Márciusi Mulatságok rendezvénysorozat, amellyel az 1848-as forradalomra emlékezünk. Csütörtökön a Hrádek-sörözés indítja a hétvégét, általában élőzenével. Ezt követi a pénteki színdarab, amelyet mindig egy kiválasztott vendégszínész-társulat ad elő. A szombat délelőtti program városnézés és a Rákóczi-emléktábla megkoszorúzása, a hétvége fénypontja pedig a Márciusi Buli, együtt szórakoznak csehországi, felvidéki, erdélyi, magyarországi magyarok egyaránt.
Idén másodszor sikerült megszervezni az AKNA-t, az Áprilisi Kulturális Napok névre hallgató fesztivált, amelynek lényege a különböző művészeti ágak, stílusok és műfajok bemutatása, ütköztetése és közelítése. Helyet kap a zene, a fényképészet, a táncművészet, a színház, emellett az AKNA a tudományok felé is nyit, a rendezvény keretein belül egy-egy meghívott tudós (általában történész) ad elő aktuális kérdésekről, személyekről, közéleti-kulturális eseményekről.
Az AED, sportszerető szervezet lévén, minden évben kétszer megrendezi a Klampár Tibor és a Polgár Lányok Asztalitenisz-bajnokságot, valamint a focibajnokságot, a Rimet Kupát. A fellángoló squash-őrületnek köszönhetően a rövidtávú tervek közt szerepel egy squash-bajnokság megszervezése is.
Ezen programok mellett elindítottuk az Útibeszámoló-sorozatot, ahol egyes világjárt AED-tagok mesélnek élményeikről, tapasztalataikról.
Hab a tortán a júniusban megrendezendő Sörszlalom, ahol adott tizenöt kocsma ugyanennyi sörrel, szigorú időkorlát, egy csapat elszánt férfiember, a cél pedig mind a tizenöt sör elfogyasztása a lehető leggyorsabban.
Gyakran szerveződnek egyszeri előadások, koncertek vagy filmvetítések (mint például a Jeden svět filmfesztivál alkotásainak megtekintése).
Mindemellett az AED nemcsak a prágai magyar egyetemisták kultúrfelelőse, hanem baráti társaság is egyben - viszonylag kis létszámú szervezet lévén jóformán mindenki ismer mindenkit. Az AED elsődleges feladata, hogy összehozza azokat a magyarokat Prágában, akik szeretik a jó társaságot, és akiknek fontos, hogy ápolják a magyar kultúrát.
