DH party trip

The requested image not exist or is not longer published.

Mit is tegyünk, hogy a szemeszter utolsó, idegtépő, „nemszeretjük“-időit a felmérők és egyéb tennivalók szempontjából a lehető legsikeresebben, a saját idegállapotunk és energiatartalékaink szempontjából pedig a lehető legtakarékosabban, legkíméletesebben vészeljük át?

Nem nehéz különböző, mikor inkább, mikor kevésbé működő stratégiát kidolgozni ezekre az időkre.

Alhatunk például sokat, tanulhatunk sokat, próbálhatjuk esetleg megőrizni a lelki nyugalmunkat és nem stresszelni semmi miatt. És a leghasznosabb amit csak tehetünk, hogy energiánk, életkedvünk nagy részét befektetjük, hogy azt aztán kamatosan kapjuk vissza. Hogy hogyan? Ó, hát erre igazán lenne egy-két (ööö, pontosabban 7 ) konkrét ötletem.

Talán természetes, hogy így december hatodika táján megszaporodik a bulik száma (ugye a Mikulás is kellemes indok a szórakozásra), de amit én ajánlanék az egyedi, eddig még nem próbált eseménysorozat, amelynek -szinte biztos vagyok benne- folytatása is lesz. Nevezhetjük Mikulás buliknak, nevezhetjük szemeszterzáró buliknak, mega-multi-DéHás rendezvénysorozatnak, kinek-kinek ízlése szerint, a lényeg úgyis azon van, hogy a Diákhálózat 7 tagszervezete együtt készít valamit, valami nagyszabásút, valami „finomat“.

A pozsonyi november 23-i magyarbuli szolgálhatott egyfajta kóstolóul azoknak, akik még kételkedtek volna  abban, hogy érdemes meglátogatni a DH-s bulikat. Mivel főiskolás fejjel is nagyon várjuk ám a Mikulást, ezért azok, akik Mikulás-színekben (értsd piros-fehér, piros-fekete) jelentek meg, biztos, hogy ezt nem bánták meg. A zenéért DJ Peter volt a felelős, akit néhányan megismerhettünk már „a Táborban“. Lassan már tiszteletbeli DH-zenefelelőssé lépett elő, tehát nem a véletlen műve lesz, ha a nagy Mikulásváró rendezvénysorozat során több helyen is feltűnik mint „az a valaki, aki a zenét szolgáltatja“.

A bemelegítő pozsonyi akció után - és megfelelő regenerációs idő eltelte után - december elsején érdemes Budapest, egészen pontosan a Kamra mulató (Lőrinc pap tér 4) felé venni az irányt, ha szeretnénk kiszakadni a szürke hétköznapokból. A Kaszás Attila Diákkör (KAD) szervezésében készül az a buli, amely az egész buli-stafétát hivatott elindítani. Azon kívül, hogy Budapest, régi és új ismerősök és jó zene (DJ Peter ismét), az est egyik fénypontjaként az igazi Mikulás is megjelenik, aki puttonyában ajándékokat és persze virgácsot is hoz magával!

Ha már staféta, akkor úgy illik, hogy a következő nap is legyen valami hasonló horderejű esemény. Ehhez csak Brünnbe kell eljutni. Itt december 2-án a Kazinczy Ferenc Diákklub (KAFEDIK) avatja fel az elsőéves tagjait, szóval ha még nem hallottál arról, miből is áll a hagyományos brünni avatás, úgy most itt az alkalom, hogy azt a saját szemeddel lásd. Jó szokáshoz híven az avatásnak a „Palacsákon“ lévő Terc ad otthont. A megjelenő „gólyák“ avatásán kívül itt is van esély arra, hogy büszke tombolanyertesekké váljunk, illetve reméljük a Mikulás nem mondja le a megbeszélt időpontot és nem is téveszti el, hová kell megérkeznie, hogy kiossza zsákjából az ajándékait. A a jó szórakozásér itt is DJ Peter felel majd.

December harmadikán mindannyian felkerekedhetünk Prágába, ugyanis a strahovi 11-es klubban az Ady Endre Diákkör (AED) is megtartja  a maga Mikulásváróját, a szórakozni vágyók legnagyobb örömére.
Mindannyian emberből vagyunk, így tudjuk, hogy néha a pihenés sem árt meg, ezért december 4. hivatalosan is pihenőnappá lett nyilvánítva, hogy aztán újult erővel vethessük bele magunkat az utazásba, szórakozásba. Hogy hol is folytatjuk?

December 5-ére érdemes Nyitrára látogatnunk, a naOZZaY klubba. Újabb buli, újabb alkalom a találkozásra régebbi és (mivel valószínűleg a bulimaraton alatt kerül nem egy) újabb barátokkal. És csak figyelmeztetlek, minél hamarabb érkeztek, annál jobban jár a pénztárcátok! Fél 11 után felértékelődik a jegyek ára :)

Nyitra után a képzeletbeli térképünkön Kassa felé indulunk, itt ugyanis december 6-án igazi Mikulásnapi magyarbulit tart a KIKELET. Mikulásnapon igazán elvárható a közönségtől, hogy piros-fehér hangulatban legyen. Készüljünk így és olcsóbban jutunk be a buliba.

December 7-i esemény már ismét a nyugati végeken vár megrendezésre. Ha tehetitek, a maratont zárjátok Nagyszombaton az NDK-val (Nagyszombati Diákklub). Ők a nagyszombati karácsonyi vásárba invitálják a népet, forralt borra, kicsi Nagyszombattal való ismerkedésre. Talán egy kicsit nyugodtabb akció, dehát a sok buli után nem lehet rögtön visszaülni suliba, kell az átmenet.

Mi a véleményetek? Vonzónak hangzik? Akkor még egy kicsit fokozom... Több bulin szeretnél részt venni? Akkor gondolkozz el a DH útlevél kikérésén. Nem, nem viccelek... ilyen létezik... vagyis fog. Amelyik buliban megjelentél, kapsz bele egy pecsétet, és ha az utána következő buliban ezt felmutatod, ingyen jutsz be ide. (Nem rossz, ugye?) Ha elvetemültebb vagy, és már két pecséted van, (szintén a legutolsó bulikból) akkor az ingyen belépésen kívül még ajándékot is kapsz a tagszervezetek által meghatározott és felajánlott dolgok közül. (Azért, ez sem utolsó :))

Engem személy szerint rendkívül érdekelne, lehet e az egész bulimaratont abszolválni a maga fizikai, biológiai szempontjából, illetve, hogy lesz e ilyen elvetemült vállalkozónk, aki ezt bebizonyítja.

Végszóként talán csak annyit, hogy minden pontosabb és aprólékosabb információért keressétek a DH honlapját, vagy az adott tagszervezetek honlapjait, facebook-oldalait. Az egész rendezvénysorozat értetek van, tehát fontoljátok meg és gyertek minél többen, terjesszétek, beszéljetek róla, hívjátok rájuk el az ismerőseiteket, hiszen megéri. Nem is beszélve arról, hogy bár álmosnak érezheted magad a hajnalba nyúló éjszakák után, de ezek azok a dolgok, amik megmaradnak jó érzésnek, emléknek.

Súbory