AED-bwAz Ady Endre Diákkör a legrégebbi diákszervezet mind közül, a Prágában tanuló magyar ifjúságot tömöríti lassan hatvan éve. Feladata, hogy felkarolja és segítse az „idegen“ környezetben csetlő­-botló egyetemistákat, és kultúrprogramokat szervezzen annak a maroknyi lelkes embernek, akiket Csehország fővárosában is érdekel egy-­egy magyar előadás, színház, koncert, kiállítás, buli, bál vagy egyéb szabadidős tevékenység. A szervezet a közel hatvan év alatt rengeteget változott, mind létszám, mind programok tekintetében. Évek óta növekedik a rendezvények, és az azokon résztvevő emberek száma is.

Az AED elsődleges célja, hogy összehozza azokat a magyarokat, főként diákokat Prágában, akik szeretik a jó társaságot, és akiknek fontos a magyar kultúra ápolása és a magyarság megtartása Csehország szívében. Az évet náluk egy szemeszternyitó sörözés indítja. Az ősz vége felé felavatják a gólyákat a hagyományos “krónika­-fejbevágással” és „féllábon kancsóból ivással“, december elején pedig, mint sok más tagszervezet, Mikulás­bulit tartanak. Az év legnagyobb eseménye mégis a Márciusi Mulatságok rendezvénysorozat, amellyel az 1848-­as forradalomra emlékeznek. Ha ez még mindig nem lenne elég, áprilisban megrendezésre kerül az AKNA, azaz az Áprilisi Kulturális Napok rendezvénysorozat, aminek a keretein belül táncházat, színházat és egyéb érdekes előadásokat szervez az AED csapata.

Az AED sportszerető szervezet lévén foci és asztalitenisz bajnokság mellett immáron squashbajnokságot is szervez. Mindemellett a kéz- és szemkoordinációt igénylő asztalifoci is feltörekvőben van. Rendszeres programok közé tartozik az Útibeszámoló-­sorozat, illetve az Őrizem A serED , ahol a fiatalok igyekeznek Prága lehető legtöbb sörét megízlelni. Gyakran szerveződnek egyszeri előadások, koncertek vagy filmvetítések is.

VárosPrága (CZ)
RövidítésAED
Alapítás éve 1957