SzakGyak
A SzakGyak a Diákhálózat egyik tanügyi programja. A jelentkezők közül pályázati úton választjuk ki az egyetemi hallgatókat, akik a nyári hónapokban hosszabb-rövidebb időt töltenek egy adott partnernél (cégek, intézetek, hivatalok). Az egyes helyekre természetesen a partner profiljának megfelelő tanulmányi szakirányú diákokat választanak be.
Mi a célja, és miért éri meg jelentkezned rá?
A cél az egyetemen tanultak gyakorlati elsajátítása, kapcsolatépítés a partnerekkel és a többi diákkal, a szakmai és a személyes látókör kiszélesítése. A diákok így egy kicsit „élesben“, az egyetem falain kívül is megtapasztalhatják leendő szakmájukat. A program nem utolsósorban említésre méltó életrajzi adat és legtöbbször remek szórakozás is egyben. Néhány partnerünk a szakmai rész mellett üdülést, kirándulásokat is biztosít csapatépítés céljából. A résztvevők döntő többsége egyértelműen pozitívan értékeli a partnereknél eltöltött időt.
Hogyan jött létre?
A SzakGyak az 1990-es évek elején az akkori aktív DH-tagok és néhány magyarországi filantróp segítségével jött létre, és egyfajta tanulmányiösztöndíj-programként szolgált a határon túli egyetemi hallgatók számára. Ez időben a partnereink nagyrészt magyarországi energetikai nagyvállalatok voltak.
A 2000-es évek elején kibővültek a lehetőségek a diákok számára néhány szlovákiai magyar médiummal, 2009-től pedig további szakterületekkel.
Tagszervezeteink minden év májusában szétküldik a program részleteit a levelezőlistájukon. Ha egyiken sem vagy rajta, de felkeltettük az érdeklődésedet, akkor figyeld a Diákhálózat honlapját. A partnerek aktuális listáját, a jelentkezési feltételeket és a további részleteket lásd lejjebb.
Mindennemű kérdést, ötletet szívesen várunk a szakgyak [kukac] diakhalozat [pont] sk e-mail címen.
Segíthetek én is?
A SzakGyak, mint a DH összes többi programja, önkéntes diákaktivisták szervezésével és munkájával valósul meg, akik ugyanolyan egyetemisták, mint te.
Szeretnél te is aktív része és alakítója lenni a szlovákiai magyar diákéletnek, és valami érdekeset és hasznosat csinálni a tanulmányaid mellett?
Esetleg ismersz egy céget, amellyel bővíthetnénk a partnereink listáját?
Ha a válasz ismét igen, írj egy e-mailt a már fent említett szakgyak [kukac] diakhalozat [pont] sk címre, örömmel látunk magunk között!
Programfelelősök:
Dolník Attila
programkoordinátor
Dolník Attila vagyok, Bátorkesziről származom. Az alapiskolát szülőfalumban végeztem, majd a komáromi Selye János Gimnáziumban tanultam tovább. 2008-ban az érettségi után a pozsonyi Szlovák Technikai Egyetem Építőmérnöki karán folytattam tanulmányaimat. A Pozsonyban töltött évek során aktív tagja, majd programfelelős alelnöke voltam a József Attila Ifjúsági Klubnak (JAIK).
2010 szeptemberétől a komáromi Selye János Egyetem Gazdaságtudományi karának hallgatója vagyok. 2011 szeptemberében elnyertem az Erasmus mobilitás ösztöndíjat, melynek keretén belül 2 szemesztert a Szegedi Tudományegyetemen töltök.
A JAIK-on keresztül ismerkedtem meg a Diákhálózattal, több alkalommal részt vettem annak Hallgatói Parlamentjén. 2011 októberétől a SzakGyak nevű program vezetője, szervezője vagyok.
Molnár Judit
programkoordinátor
Molnár Judit vagyok, Csenkéről származom. Érettségi bizonyítványomat a somorjai Madách Imre Gimnáziumban szereztem. Jelenleg a prágai Károly Egyetem Matematika - Fizika Karának pénzügyi matematika szakos hallgatója vagyok. A 2009/2010-es és a 2010/2011-es tanévben az Ady Endre Diákkörben tevékenykedtem. 2011-től vagyok a SzakGyak egyik koordinátora, ezen kívül a DiNaMit sajtóügyeiért és az Alma Máter zenei és gazdasági rovatáért felelek.







