Gombaszögi Nyári Tábor
A Gombaszögi Nyári Tábor a Diákhálózat zászlóshajója, egyik legkiemelkedőbb rendezvénye. A nyaranta, általában július közepén sorra kerültő tábor mára a szlovákiai magyar ifjúság meghatározó nyári programjává vált. A több száz fiatal részvételével zajló esemény tábor, fesztivál és szabadegyetem jegyeit viseli magán, és a szlovákiai magyar egyetemisták testi és szellemi feltöltődését hivatott szolgálni.
A Gombaszögi Nyári Tábor hosszú hagyományokra tekint vissza. Az első diáktábort az Ady Endre diákkör elődje, a prágai Szent György Kör rendezte 1928-ban. A későbbiekben több helyszínen is megfordult a tábor, többek közt Abarán, Köbölkúton, Somodiban, Örsújfalun, Gímesen. Az utóbbi néhány évben a krasznahorkai vár árnyékában meghúzódó kemping ad otthont az eredeti nevét megőrző Gombaszögi Nyári Tábornak.

A rendezvény programja elsőosztályú zenei kínálattal szolgál, és neves közéleti, tudományos és politikai előadókat vonultat fel. A tábor alatt végig csapatjáték zajlik paintballal, tájfutással, iszapbirkózással, ügyességi és műveltségi vetélkedőkkel. Az előadói sátrak alatt, de akár a fűben fekve hallgatva is lehetsőg van a szellemi és kultúrális feltöltődésre. A tábor programja magas szintű politikai szereplőket vonultat fel, teret engedve a konstruktív vitának. A napok zárásaként az esti koncertek pedig az élvonalbeli fesztiválok felhozatalával vetekednek.
A fenti sorokból viszont nem derül ki a tábor hangulata, amely leírhatatlan. Gyere el barátaiddal, és tapasztald meg személyesen a Gombaszögi Nyári Tábort!






