Hírek


Gyakornoki munka a Csallóköznél

A Csallóköz hetilap nyári gyakornoki lehetőséget kínál négy fiatal számára, aki szeretnének hasznos szakmai tapasztalatokat szerezni az újságírás, szerkesztés területén.

Az érdeklődők mindegyike egy-egy nyári hónapot tölthet el a szerkesztőségben, ahol mindennemű újságírói munkába belekóstolhatnak, s amennyiben jól teljesítenek a nyárt követően külső munkatársként is együttműködést ajánlhat nekik a régió lapja!

Jelentkezési feltételek:

- 20-28 év közötti kor

- tapasztalat az újságírói munka területén (megjelent cikkek, interjúk)

Felhívás: Pénzügyi Nyári Egyetem (PNYE) Keszthelyen

A Széchenyi István Szakkollégium idén is megrendezi hagyományos Pénzügyi Nyári Egyetemét (PNYE) Keszthelyen határon túli magyar hallgatók számára!

A tábor folyamán naprakész pénzügyi és bankszakmai ismereteket sajátíthattok el, valamint részt vehettek egy háromnapos Bankszimulációs programon is. A szállás, az étkezés, az oktatás és a közösségi programokon való részvétel ingyenes!

Közös DH(s)öröm

A DéHások ismét összefogtak és tagszervezeteikkel közösen ismét egy több országon átívelő rendezvényt hoztak össze. Egy éjszakán át együtt söröznek majd a három ország diákjai: Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon is egyszerre koccannak majd a söröskorsók, ami mellett a jókedv és kacagás is garantált.

Ismét jókedvet osztogat a KAFEDIK - Mega7vége 2013

A KAFEDIK megint nagyot gondolt és idén is több napos programsorozattal várja a Brünnbe látogatókat. Lesz irodalom, művészet, zene, színház, kirándulás, de legfőképp rengeteg szórakozni vágyó barát. Garantáltan mindenki megtalálja majd a számára legmegfelelőbb programot.

A Mega7vége a Brünnben tanuló diákokat csoportosító Kazinczy Ferenc Diákklub leghatalmasabb és legszínesebb eseménye. Már hagyománnyá vált, hogy áprilisban nagy adag kultúrával árasztja el a várost. Idén ez a nagyszabású kultúrsokk április 17. és 21. között tarol majd.

Komáromi tagszervezettel bővült a Diákhálózat

A szlovákiai magyar egyetemistákat tömörítő Diákhálózat Hallgatói Parlamentjének hétvégi ülésén tagszervezetté választották a komáromi Jókai Mór Diákkört. A Rozsnyó melletti Jabloncán április 4. és 7. közt megrendezett értekezlet a szakmai egyeztetés és a civil projektmenedzsment képzés jegyében telt.

A legfontosabb tudnivalók az adófelajánlásról

Adód 2%-ról minden évben szabadon rendelkezhetsz! Döntsd el saját magad, milyen célokat kívánsz támogatni vele, máskülönben az összeg az állami költségvetés kalapjába kerül, ahol annak felhasználásáról mások döntenek helyetted. 

Ha jól jönne a segítség a hivatalos nyomtatványok kitöltésénél, alább összeszedtük az adófelajánlással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és letölhető dokumentumokat, így mindent egy helyen találsz meg! Segítünk, hogy segíthess! 

 

Jogi személyek

Már ismert a Harmónia 2013 - Kilencen kapnak díjat

Már ismert a névsora azoknak a jelölteknek, akik esélyesek a második Harmónia-díjra. Az elismerést a legjobb felvidéki magyar zenészek, zenekarok kaphatják meg.

Magánszemélyek és civil szervezetek 2013. január 22-ig küldhették el nevezéseiket a Harmónia-díj jelöltjeire. A díjazottak neve február 23-án, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban 19 órai kezdettel megrendezendő Harmónia 2013 díjkiosztó gálán derül ki.